A God of War sorozat 2. része:(PS2-n jelent meg)

God of War. A cím, mely 2005-ben megmutatta a világnak, hogy kellő odaadással és törődéssel mire is képes a Sony kettes rajtszámú masinája. Ha megjelenéséig azt hitted, hogy a vas lehetőségeit kiaknázták, már nincs benne több szufla, hát ki kell, hogy ábrándítsalak: tévedtél. Méghozzá nem is kicsit! Megfigyeléseim szerint a God of War-hoz szélsőségesen álltak hozzá a gamerek. Lehetett imádni, lehetett - már csak a görög mitológiai téma miatt is - köpködni, de közömbösen hozzáállni, vagy megkerülni semmiféleképpen sem. Ha PS2-tulaj létedre nem mond neked semmit a cím, vagy a rövidítése láttán élből az X360-as produktumra asszociálsz, akkor inkább tagadd, hogy rendelkezel a célplatformmal. Igen, a GoW exkluzív, csak és kizárólag PS2-es, méghozzá Sony fejlesztés. Talán pont a portolással való nyűglődés hiányának tudható be, hogy ilyen hardverre optimalizált játékot alkottak, ki tudja. Mindenesetre annyi szent, hogy a GoW egy fénylő csillag a Playstation 2-univerzum egén - és ezt az érdemet butaság volna elvitatni tőle, már rég történelem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugrás. Az első részben megismerhettük Kratos karakterét. Ő egy spártai harcos, de még abból is az elborultabb fajta. Tipikusan olyan, aki cumi helyett is vasgolyókat szopogathatott, testfelépítése mintha anyatej helyett szteroidokkal táplálták volna. Arra nevelhették, ha csúnyán néznek rá, ne habozzon, hányja kardélre az illetőket. Meg kell hagyni, aranyos jellemű fickó. (Spoiler-veszély On, azoknak a tuskóknak, akik még nem vitték végig az első epizódot.) Az apróbb részletekre külön most nem térnék ki, röviden összefoglalnám laikusok számára a história fontosabb rezdüléseit, íme: Kratos és mindenre elszánt csapata hatalmas háborút vívtak, de nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt előretervezték, elestek volna, ha az utolsó pillanatban nem szól közbe hősünk. A legendás Árész felé intézett egy gyorssegélyhívást. Kedvenc spártai harcosunk ajánlata valahogy így szólt: "Árész, semmisítsd meg az ellenséges hordákat, és az életem a tiéd!" - zengtek kétségbeesett szavai, s az üzlet nyélbe ütetett, Árész hűséges szolgálója lett. Azonban azt legvadabb rémálmaiban sem feltételezte volna, mire is vállalkozott. Igazi gyilkológép vált belőle, a görög mítoszok Terminátora. Tekintélyes seregével falvakat tettek a földdel egyenlővé, majd az egyiknél egy jósnő állt hősünk útjába és figyelmét kérte: "Jól fontold meg, mit teszel, ha belépsz annak a háznak az ajtaján." - Kratos rezzenéstelen arccal lökte félre az eszelős nyanyát, benyitott s kegyelmet hírből sem ismerve likvidált vagy féltucatnyi ártatlant... csak egy sikoly vízhangzása szakította meg a vérfürdőt. Egy ismerősen csengő hang. Kratos térdeinek koppanásába szinte beleremegett a föld: ki irtotta az egyetlen jó alkotóelemet az életéből, a saját családját - ezzel sorsa végleg megpecsételődött. Mindezen szörnyűségekért magát Árészt okolja, majd bosszúvágytól fűtve elhatározza, hogy legyőzi kínzóját, a háború istenét. Nem mondom, keményfába vágta a fejszéjét, de aki végigszenvedte... miket beszélek?! Tehát, aki kijátszotta az első részt, az kívülről fújja a végkimenetelt: hősünk hosszas utazás, és megannyi vérrontás-bélkiontás után sikerrel járt, és annak reményében elfoglalta trónját, hogy isteni erőkkel felvértezve kitörölheti emlékezetéből azt a temérdek feketefoltot, melyeket rámostak lelkére a szolgaidők. (Már majdnem elfelejtettem... Spoiler-veszély Off.) El is érkeztünk jelen cikkünk tárgyához, a God of War 2-höz. Direktfolytatás lévén ne számítsatok jelentősebb változásokra. Spártaifiúnk dühösen üldögél, mert nem éppen jöttek be a számításai: még mindig emészti belülről a kínzó múlt. Az érzés egyre erősebb, és csillapítani is csak azon egyetlen tevékenységgel tudja, amihez olyannyira ért: csatározással. Egy hatalmas szabadeséssel indul a 2. rész (deja vu ezerrel, mi...?!), és micsoda véletlen egybeesés, pont egy dúló háború közepébe csöppenünk, ahol végre kezünkbe is vehetjük sorsunkat s joyunkat. Barátságos fogadtatásban van részünk: a rodoszi Kolosszus vígan pusztít a távolban, embertetemek hullanak az égből, halálhörgés minden sarkon - akár egy körkép is lehetne a látottakból. A monstrum szemeiben felismerés fénye csillan meg, majd hatalmas léptekkel karakterünk felé veszi az irányt. (Első bossfightnak pont megteszi, nem igaz?) A szobor galádmódon megfoszt isteni erőnktől, azonban Zeusz küldi segítségét egy kard formájában (Olimposz kardja). Az üstökösként becsapódott kard segedelmével végül összeomlásra ítéljük a felhőkarcolónyi építményt. Zeusz apánk (igen, Zeusz papa által fogant meg egy halandó asszony, így született a kicsi Kratos) azonban nem nézi jó szemmel, amit művelünk. Szerinte nem méltó az Olimposz nevéhez egy ilyen tomboló állat. Az isteneknek tekintélyük volt, nem lézengtek a harcmezőkön, mint egy zöldfülű hús-vér katona. Gyönyörű CG animációban láthatjuk, ahogy a főisten elbánik velünk. De a halál mindennek csak a kezdete volt... - epilógus vége.

Gondolom, rendesen felcsigázott a bevezető, így hát saját érdekemben (is) nem szándékoznék spoiler-zónát létesíteni a cikk helyén. Ejtsünk pár szót inkább a játékmenetbeli újításokról meg a többiről. Nem aprózzuk el a dolgot, hisz végcélunk nem más, mint az istenek királyával való leszámolás, ehhez pedig új eszközök használata nélkülözhetetlen, be is mutatnám őket szépen sorjában. Az átkozott, húsunkba égetett káoszpengéken kívül ezúttal - egyébként bizonyos szituációkban felettébb hasznos � másodlagos fegyverekre is szert tehetünk. Egyik közülük az első részben megismert, pengéink által lefejezett immáron élőhalott barbár legyőzése után szerezhető meg: egy inkább buzogányra emlékeztető hatalmas kalapács. Lassú, de erős - én ritkán vettem hasznát. Van még egy szigonyféleség (nem tudtam rájönni, pontosan mi, de hosszú az ütőtávolsága, ezáltal jó párszor kihúzhat a csávából), és a sztori elején megismert - egyébiránt nagyon királyul festő - Olimposz kard is. Új, a d-pad nyilacskái által választható varázslatokból sem szenved hiányt a game. A legfontosabb ezek közül az íj, ami a közelharcok után új távlatokat nyit a játékosok számára. Durvulens kombókat lehet összehozni, ha nekimész a kiszemelt áldozatnak, végrehajtasz rajta egy idomos ütéssorozatot, hátragurulsz kitérési szándékkal, majd lendületből szétlövöldözöd nyilakkal. Az előidézhető villámcsapások sem maradtak ki, igaz, kicsit más formában vannak itt jelen (magány vélemény: az elsőben ennek több hasznát vehettük). A többi ömlesztve: fagyasztás (megszerzése kifejezetten érdekes, egy termetes medúzafőnöknő feje szükségeltetik hozzá), majd végül az utolsó és egyben szerintem a legnagyobb aduász a földtiprás. Hatására őrületes tempóban taposni kezdjük a földet, és secperc alatt Richter-skálán sem mérhető erejű földrengést idézünk elő - fejlettségi szinttől függ a taposómozdulat mennyisége és erőssége. Fejleszteni itt is az ellen által elhullasztott piros orbokkal lehet. De ha hiszed, ha nem, még most sem végeztünk az új feature-ok bemutatásával. Mind közül a legérdekesebbet nem is említettem még: a káoszpengék ügyességi szakaszokon való hasznosítását. Nagyon-nagyon sokszor fogunk Tarzan indás faátugrásait megszégyenítően, pengéinket kampókba, mindenféle kiálló peremekbe akasztva, esetleg himbálózva ellavírozni - néha ezek sem ártanak két gyakás között ugye A játék háromnegyede felé pedig egy meglehetősen látványos légicsata után nem másról, mint Ikaruszról amputálhatjuk le, majd tulajdoníthatjuk el a szárnyait. Jól fognak jönni a végénél, higgyetek nekem. Végül következzék az utolsó igazán fontos napirendi pontunk: néhány óra játék után bizonyos helyeken zöldes fényű szobrokra lehetünk figyelmesek. Ezek pár méteres hatótávolságán belül oldható meg az időlassítás (még egy lépés a Prince-széria felé).

A GoW sokadik ismérvének számítottak a hihetetlenül agyafúrt logikai feladványok - érződik rajtuk, hogy nem csak rákúrták őket egymás hegyi-hátára. Az új elemek kombinált alkalmazásával ismét sikerült zseniális próbatételekkel kedveskedniük a fejlesztőknek. Garantáltan még a legedzettebb gamerek is csak bután néznek majd ki a fejükből egy-két ominózus rejtvény megoldása közben. És ez baj? Dehogy baj, napjainkban az ész már amúgy is egyre kevesebbszer dominál a játékiparban, szükség van az ilyenre is. A Shenmue-ben szabadalmaztatott QTE (Quick Time Event) természetesen ezúttal is vendégszerepel. A rendszeren nem változtattak ugyan, de a kivégzőmozdulatok repertoárja jelentősen bővült ellenfeleink legnagyobb örömére. Jaj nektek, kentaurok-szirének-küklopszok-cerberus kutyák-egyéb csúfságok! Apropó, ellenfelek. Bizony-bizony, legnagyobb örömömre szolgál kijelenteni: van új kreatúra bőségesen. Kedvenceim a kis nyominger csontvázak, akik azzá porladnak, amiből létrejöttek: nagy halom csontkupac. Az első rész kivesézése után a legnagyobb hiányérzetünk maximum a főellenségek kapcsán lehetett. Egytől-egyig különszám, de kevesen, nagyon kevesen voltak. Úgy néz ki értő fülekre találtak a visszajelzések, és telitömködték a folytatást bossfightokkal. Ne kezdjen senki alaptalan vádaskodásba, miszerint elhamarkodott, ötletellen csetepatékról volna szó. Szó sincs ilyenről. Egyik ütközet jobb a másiknál, és már néha legbelül azt érzed, hogy ez már überelhetetlen, de ismét csak nagyot tévedsz, mert az adrenalin-szintünk mégiscsak a végső ütközetben hág a tetőfokára. No tehát, láthatjuk, minden egybe van ahhoz, hogy egy igazán jó hack �n slash cucchoz legyen szerencsénk.

Azt hiszem, nem maradt más hátra, mint az értékelés, vágjunk hát bele! Figyelj. Ha azt mondod, aprítani jó, én azt mondom, hogy a GoW2-ben istenien jó. Hisz minden egybe van a mészárszék beüzemeléséhez. Egy cimborám hasonlatával élve: egy már leolvadóban lévő, kevés alapanyagot magában rejtő hűtővel nem mész sokra, legjobb esetben sütsz egy hagymás-omlettet; de ha minden polc csordultig van tömve, akkor a gasztronómia fenegyerekévé válhatsz. A GoW2-ben nagyon helyén van a körítés: iskolapéldája annak, hogy egy már bizonyított motort, hogy lehet a csúcsra járatva, minimális változtatásokkal tökéletesíteni. Pedig lényegében az alapanyagok sem változtak, de a csudába is... nagyon pikáns ez az új fűszer-keverék. Grandiózus pályaszakaszokkal teli a padlás (nem szándékozom példákat fölhozva poénokat lelőni, szem nem marad majd szárazon), a grafika a gépen a jelenlegi legjobb - valszeg már rugólábbal sem ugorja át semmi az oly magasra tett lécet. Nem is a véletlenműve, hogy szinte mindenhol leírták már - némileg sarkítva -, hogy PS3-színvonalú a látvány. És tényleg! Úgy ahogy van beintegrálható lehetne a harmadik üdvöske jelenlegi kínálatába (az NTSC változatba még magasfelbontás-módot is belecsempésztek, ebből a mókából mi európaiak sajnálatos módon megint csak kimaradunk). Miről nem ejtettem még szót? Áh megvan: hangulat-zene. Ezeknek kiértékelését tulajdonképpen egy mondatba is fűzhetem, hisz a dallamok nagyban hozzájárulnak a hangulat ütőerejéhez. Mert az, bizony bitangerős van neki. Üröm az örömben, hogy a régi muzsikákat kukába hajították - nem mondom, helyenként megörültem volna felcsendülésüknek -, de meglepődve tapasztaltam, hogy az újak is legalább annyira inger-gazdagak, sőt. Hibái - mint mindennek - ennek is vannak, de nem olyan számottevőek, hogy sokat vonjanak le a játék értékeiből. A manapság vészesen terjedő videojáték-betegség, a rövidség - egyszeri végigvitel esetén kb. 10-15 óra, játékostól függően - sajnos ennek is felróható. Persze, lehet kapálózni, hogy extrák meg több nehézségi fokozat így-úgy, de a legnagyobb élvezeteket a főjáték nyújtja. Pont. Tehát mindent összevetve: a gép haláltusája közben a legerősebb vizuális oldallal, műfaján belül a legbombább hangulattal rendelkező alkotást tolták a képünkbe. Ha szeretted az első részt, már rég nem befolyásol a cikk, és csak időmulattatás céljából olvasol, ha még kételkedsz, megnyugtatlak: ez az első felvonás a négyzeten! Te álmodtál volna ilyen búcsúról, kedves olvasó? Én aztán nem, de így lett csattanós a történet.

"The End Begins!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.